UzsART 2022

gergo

Frissítés:

A projekt központi programja az UzsART Művészetelep, mely 14 napon át tartott 2022. július 18 és 31 között. A meghívásra került 20 művész országosan, sőt nemzetközileg ismert, kimagasló alkotó munkát végző festő, grafikus és fotóművész, szobrász közül végül 19-en tudtak élni a lehetőséggel. A telep művészeti vezetője Koscsó László grafikusművész volt.

Az UzsART művésztábor mellett Hétvégék a művészet jegyében kezdeményezést hívtunk életre, mely során felnőtt és gyerek programok sokasága várta a résztvevőket.

Fellépők köszönthettük a Ziránó Bábszínházat, illetve a Varnyú Country zenekart, akik külön gyermek és felnőtt koncerttel is érkeztek Uzsára.

Programok között volt közös Élménygyűjtés, mely során a Gyertyán tanösvény első bejárására került sor.

Art&Design címmel Művészeti bemutató és workshopokat szerveztünk két alkalommal. Első alkalommal Paczona Márta képzőművésszel (Nemzetközi Alternatív Textil Symposion) tartott bemutatót a handtufting technikáról. Kimondottan kísérleti textillel foglalkozó alkotó csoportot vezet, ezért egyedinek, különlegesnek tekinthető a művésztelepek között. Jelentőséget kölcsönöz a művésztelepnek az is, hogy az alkotásfolyamatába a művésztelep programjaiba folyamatos betekintést adnak a művésztelep helyszínén élőknek, így progresszív a térségre visszaható munkát végeznek és gazdagítják a befogadó helyszín kulturáliséletét. A képzőművész uzsai előadásának és interaktív bemutatójának tematikája szintén a kézi tűzéssel készült művekre fókuszál, melyet a művész a saját alkotásain keresztül mutat be.

Második alkalommal Legyél Te is gerilla kertész! Művészeti workshop családoknak Módra Bettina textilművésszel szerveztük meg. Agyag, föld, és vadvirágok magjainak keverékével magbombákat készítünk, amikkel mindenki hozzájárulhat a környezetünk zöldítéséhez. Először meggyúrjuk a keveréket, majd különböző formákat készítünk a masszából. Egy napos száradás után a magbombák elhelyezhetők új helyükön, a kertben, egy cserépben, szabad területeken, ahonnan hiányoznak a virágok, vagy ajándékba is adhatók. Egy eső vagy öntözés után a formák belsejében elindul a csírázás és a virágok kikelnek.

2022. július 31. UzsART2022 A UzsaART Művésztelep zárókiállításának ünnepélyes megnyitójára került sor.

A tárlatot Dancs Zoltán és Diószegi György nyitotta meg.

Szeptemberbe érkezett Uzsára A MŰVÉSZET A PARTRA JÖN! című képzőművészeti szabadtéri vándorkiállítás. A tárlat az UzsART Művésztelep 2022. évi alkotásaiból és a Pannon Művésztelepek pacsai alkotásaiból került összeállításra.

Az „UzsART” című projekt megvalósításához a Veszprém Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program 8.327.400 Ft támogatással járult hozzá.

Pályázati azonosító: OC-MUV/3-2021/761978

 


 

Megszakítás